“Minél csendesebbé válsz, annál többet meghallasz.” – Rumi

Évekig újra és újra kitűztem célként, hogy elkezdek meditálni – és évekig nem sikerült. Először nem akartam arra időt szánni, hogy csendben üljek, mert úgy éreztem, akkor nem vagyok elég produktív. Aztán feleslegesen kényelmetlennek találtam a lótuszülést, de túlságosan büszke voltam rá, hogy tudok úgy is ülni (khm… khm… túl erős egó… – a szerk.) – végül meguntam, hogy csak a lábamban futkározó hangyákra tudok gondolni.

Meditáció az Egó-lányom szerint…

Amikor elkezdtem a coach képzésemet, akkor végképp úgy éreztem, hogy eljött az én időm! Most már MUSZÁJ megtanulnom hogyan csendesíthetem el az elmémet és ragaszkodhatok a meditációs rutinomhoz. (ismét csak helló egó! – még mindig a szerk.) Csakhogy annyira rosszul esett egy szigorú rutin kialakítása, hogy majdnem fizikai fájdalmat éreztem a “szabadságom” elvesztése miatt.

És persze az elmém is állandóan visszatért a bevásárló listára, a múltba, a jövőbe – és még mindig zsibbadt a lábam vagy szúrt valahol a derekam.

Aztán megalapítottam a Self-Love Clubot.

Felismerés: a meditáció lehet élvezetes is?

Ekkora eljutottam odáig, hogy sikerült hetente párszor, időnként akár napokon keresztül folyamatosan is fenntartani a meditációs gyakorlatomat. A Mandala kezdő hatha jógaoktató képzésén megtanultam mennyire fontos, hogy tényleg kényelmesen helyezkedjek el (nem csak poénból kezdődik úgy kb minden meditáció és nem, ez nem azt jelenti, hogy a lótuszülés nekik kényelmes, szóval nekem is bele kell kényszerítenem a testemet 😅).

Megértettem, hogy az elménk elcsendesítése nem jelent teljes csendet és hogy nincsen velem semmi baj, ha állandóan elterelődik a figyelmem. Sőt, akkor sem kell sutba vágni az egészet és önszidalmazásba kezdeni, ha egy teljes meditáció alatt (legyen az akár 5-10-20-30-40 perces) kizárólag a munkámra fókuszálok és egyetlen egy pillanatra sem sikerül lecsendesítenem magam.

Ó, és azt említettem, hogy elfogadtam azt is, hogy napi 5 perc is számít? Nem kell eleve lehetetlen célokat magam elé tűznöm, hogy például napi 2x 20 percet csendben meditálok?

Hát igen.

Hosszú volt az utam és a Club nélkül nem alakult volna ki azóta se a rutinom, mert egyszerűen nem jöttem volna rá arra, hogy mi is valójában a meditáció és mit ad hozzá az életemhez.

Éppen ezért írom meg ezt a cikket és lesz a Self-Love Club következő hónapjának a témája is a meditáció – ennek dedikált órarenddel és számtalan vezetett meditációval -, hogy megkönnyíthessem és ÉLVEZETESEBBÉ tehessem az utadat a meditáció és ezáltal egy boldogabb Éned megismerése felé.

Lássuk is azokat a tévhiteket és mítoszokat, amiknek következtében gyakran megjelenik a kudarc és a csalódottság érzése, amiért aztán a meditációt feleslegesnek tituláljuk, végül teljesen elhagyjuk.

1. mítosz / közhiedelem:

A meditációnak nyugtatnia kell az elmét, így a helyes meditáció során teljesen „megszűnik” a gondolkodás, vagyis nem cikáznak gondolatok a fejedben.

Ez bizony tévhit! A valóság:

A nyugalom érzése és a csendesebb elme legtöbbször a meditáció eredménye és természetesen a jobbik része és szebbik oldala, de a meditáció célja nem konkrétan ez. Nem vallunk tehát kudarcot abban az esetben sem, amikor nem érezzük, hogy meditáció közben az elménk 100%-ig elcsendesedik és semmilyen gondolat nem zavarja meg a nyugalmunkat.

Az elme természetes módján folyamatosan gondolatokat teremtve működik, akár meditálunk, akár nem. Vannak, akik évtizedekig meditálnak, a keleten úgynevezett „majom-elméjük” mégis ugyanaz marad: egy kis, vadon élő állat, ami legtöbbször csapongva, ide-oda ugrándozik és mocorog, csakúgy, mint a gondolataink, és állandó szórakoztatásra vágyik. A meditáció célja nem ennek a „csapongásnak”, az emberi elme alapvető természetének megváltoztatása, hanem sokkal inkább az, hogy az elmét megfigyeljük, lássunk bele mélyebben és érezzük meg saját magunk határait! 

A meditáció lényege tehát abban rejlik, hogy észlelünk és megfigyelünk: tudatosítjuk az elménk alapvető természetét és a gondolataink sokaságának mozgását.

“A mindennapi elménk autópilóta üzemmódban fut, és többnyire az azonnali reakcióinknak vagyunk kiszolgáltatva.”

Ha pedig az elménket megfigyelve azt vesszünk észre, hogy akár csak egy pillanatra is elcsendesedünk, a végeredmény csodálatos lesz! (Persze van, hogy még hangosabban szól, ez is eredmény, de semmiképpen sem a meditáció kudarcát igazolja, csupán másra kell irányítanunk a figyelmünket).

2. mítosz / közhiedelem:

A meditáció eredményeként békésebbek és nyugodtabbak leszünk, így elengedünk mindent problémát és konfliktust.

Ez bizony tévhit! A valóság:

Amikor meditációs eredményről beszélünk, tulajdonképpen nem az elménkben megjelenő gondolatok minőségéről és gyakoriságáról, vagy gyorsaságáról van szó, hanem sokkal inkább arról, hogy ezekkel a gondolatokkal milyen is a kapcsolatunk, hogyan viszonyulunk a bennünk zajló folyamatokhoz.

Meditáció közben kevésbé azonosulunk ténylegesen a gondolatainkkal, nem tudatosítjuk az elménkben cikázó történéseket, nem priorizálunk, nem szentelünk annak figyelmet, hogy milyen sorrendben „látjuk és érezzük” a bennünk lejátszódó folyamatokat, nem kérdőjelezzük meg az igazságukat és nem gondolkodunk el a tartalmukon, valamint nem villog egyből a piros lámpa egy-egy megjelenő probléma megoldásakor. 

Tulajdonképpen ítélkezés nélkül figyeljük meg, hogy mi zajlik le bennünk. Mintha kiülnénk a focipálya szélére és onnan látnánk rá a játékosainkra, a gondolatainkra. Így mi magunk csak megfigyelőivé válunk a játéknak és megláthatjuk a nagyobb összefüggéseket.

Vagyis: nem békésebbé válunk és végképp nem az a lényeg, hogy kis Buddhaként hagyjuk elnyomni a véleményünket és akár önmagunkat azáltal, hogy nem megyünk bele konfliktusokba.

A saját belső konfliktusainkat leszünk képesek kívülről megfigyelni, emiatt erősödik meg a belső békénk és ennek köszönhetően a másokkal való nézeteltéréseinket is sokkal tisztábban, egó nélkül leszünk képesek látni.

Számomra ez az egyik legnagyobb csodája a meditációnak. 

A meditáció, Buddha tanítása szerint, az elme megszelídítése azáltal, hogy a felszínre hozzuk a gondolatok, az érzések és a fizikai érzékelések teljes skálását, ezáltal tudatossá téve a tudattalant.

 

Akkor mi a meditáció célja?

Tulajdonképpen „mire is jó” ez az egész, ha nincs konkretizálva a sikeresség, az eredményesség? Miről beszélhetünk abban az esetben, ha az elmében lezajló folyamatok úgymond semmit sem változnak? 

Igazából az a megdöbbentő, hogy minden megváltozhat még akkor is, ha nem próbálunk változtatni semmit és semmin. Valójában ellentétes mozgásról van szó: nem arra törekszünk, hogy akarattal megváltoztassunk bármit is, nem az a cél, hogy mi szándékosan megváltozzunk, hanem az, hogy elfogadjuk a változásokat, miközben azok hatással vannak ránk és felismerjük, hogy kik is leszünk azok által – ha egyszer megengedjük, hogy a változások létezzenek az életünkben, az elménkben és módosítsanak rajtunk, bennünk. Ami ténylegesen történik ilyenkor az az, hogy az elménkben cikázó gondolatokat nem kommentáljuk, nem reflektálunk rájuk, csak hagyjuk, hogy szabadon áramoljanak, így idővel rájövünk, hogy nem vagyunk egyenlőek a gondolatainkkal, a hiedelmeinkkel, amiket az elménk kifejez. Tudatában vagyunk annak, hogy az elménkben megjelenő gondolatunkat a természet eredendően generálja akkor is, ha részt veszünk az értelmezésükben, és akkor is, ha nem. 

A meditáció célja tehát nem az, hogy eredendően elítéljük ezeket a gondolatokat, ne figyeljünk fel rájuk, ne kapcsoljuk be néha azt a bizonyos vészvillogót, vagy ne haladjunk előre az elménk utasítása szerint, hanem az, hogy a megjelenő gondolatokban önmagunkat találjuk meg, az igazi és valódi Énünket. Segít, hogy letisztuljanak a folyamatok, és segít, hogy igazán megtaláld a kapcsolatot saját magaddal.

Ítélkezés nélkül: a gondolataim nem én vagyok

Ne feledd: akkor meditálsz jól, ha meditálsz – a siker záloga a cselekvésben rejlik! Ha csak egy pillanatra meglátod, mi is zajlik az elmédben anélkül, hogy befolyásolnád a gondolataid milyenségét és sorrendjét, anélkül, hogy a gondolataid folytonosságához kapcsolódnál, csak mintegy külső szemlélőként veszel részt ebben a párbeszédben – akkor meditálsz igazán. A meditáció szépsége abban rejlik, hogy meglásd milyen csodálatos kihívás és kaland „csak” a megfigyelés és a kapcsolódás a legbensőbb Éneddel!

Összefoglalás és tippek

A meditáció játék, mint ahogy az önismeret is. Ha nem élvezed, akkor valószínűleg az egód által kialakított “én most meditálok” képben kell megkeresned az okot. Mert meditálni ezerféle képpen lehet, akár csak a vezetett meditációkon belül.

Az én személyes kapcsolatomat ezzel a csodával valójában a jól felépített, élvezhető, vezetett meditációk változtatták meg. Most már kifejezetten jól esik a meditálás többi fajtája is, de kezdőként vagy újrakezdőként is, illetve ha kevesebb időd van (helló friss Anyukák), akkor szintén ezt ajánlom.

A rutin kialakításában pedig egy csodálatos, támogató közösség, a Self-Love Club Istennői segítettek. Mert együtt egyszerűen minden könnyebb. Könnyebb szándékot megjelölni, könnyebb egy kihívást elindítani, könnyebb számonkérhetővé válni, könnyebb megosztani az elakadásokat és az örömöket olyanokkal, akik pontosan értik, hogy miért van rá szüksége a lelkemnek.

Éppen ezért lesz a következő hónap témája is a meditáció a Clubban, ahol a mostani 20 vezetett meditáció mellé 3 újat fogok megosztani, amik a jelenlegi helyzetben még magasabb szinten tudnak támogatni. Plusz, éppen ezért fogom a további mítoszokat és tévhiteket is lerombolni, új keretbe helyezni a havi online workshopunkon, ahol azt is bemutatom, mi is a kényelmes elhelyezkedés lényege.

(Self-Love Clubhoz csatlakozni már most azonnal tudsz, hiszen a karantén idejére nyitottá tettem a belépést és azonnal hozzáférsz az ehavi önismereti órarendünkhöz, illetve az eddigi 72 videó- és hanganyaghoz, amiket a zárt csoportunk máris segít feldolgozni.)