A reggeli első fél óra mindig, minden nap az enyém. Ilyenkor magamban vagyok és magamnak vagyok. Ha az egész napom rohanás lesz, akkor is tudom, hogy számíthatok a másnap reggeli fél órámra, amiben visszatérek az alapjaimhoz, megszilárdítom az elhatározásaimat és feltöltöm magam energiával. Ha Neked még nem is alakult ki a mindennapi self-care rutinod, akkor a vasárnap tökéletes indítás arra, hogy kipróbáld, melyik szokás az, amit a részévé akarsz tenni.

 

Reggeli self-care rutinom

Az elmúlt fél évben olyannyira összehangolódtam a biológiai órámmal, hogy még a hosszúra nyúlt napok és kevés alvás után is számíthatok rá, hogy felébreszt fél 7 körül. Ilyenkor azonban nem ugrom ki azonnal az ágyból, hanem fejben átgondolom, hogy mire haladtam az elmúlt napokban és átveszem, hogy mit tervezek aznapra.

Első utam már automatikusan a konyhába vezet, ahol elkészítem a citromos langyos vizem és bekeverem a reggeli zabpelyhet – ennek köszönhetően aktivizálódnak és hidratálódnak a sejtjeim, a gyomromra pedig lúgosító hatással van. A zabpehely még ázik egy keveset, amíg visszatérek a nap következő pontjára.

9

Ez nem más, mint a meditáció. Már 10 perc is hihetetlen sokat tud adni – jelenlét, tudatosság, belső derű. Majd következik az írás. Mostanában rengeteg gondolat kavargott a fejemben, szóval nem egyszerűen hálanaplót, hanem szimplán naplót írtam, amibe beletettem a hálalistámat is. Miért segít? Mert sokkal átláthatóbbá és objektívebbé tesz minden helyzetet. A fejedben csak pörögnek a gondolatok és szinte semmit sem hallasz a zajuktól – főleg, ha még az Ego-lányod is közbeszól kevésbé pozitív megnyilvánulásaival. Írás közben azonban lelassítod az áramlást, kiragadod a Téged leginkább foglalkoztató témát és onnan kezdve szálaira bontod a katyvaszt. Isteni megkönnyebbülés! 😉

Átmozgató jóga, vagy időnként csak néhány, testnevelés óráról maradt gyakorlat és kezdődhet a munka!

 

Most Te jössz!

Igen, tudom, így leírva nagyon jól hangzik, de Neked jelenleg nehezen férne bele a reggeleidbe. És én nem is kérem Tőled, hogy ébredj minden nap fél órával hamarabb! Azonban a self-care rutinodat, vagyis azt az időt, amikor önmagaddal foglalkozol tényleg érdemes minden napodba belecsempészni. Éppen ezért készültem Neked egy 5 + 1-es listával, amiből bátran csemegézhetsz!

 

1. Zuhany – újragondolva

Következő zuhanyzásnál adj jelentőséget a zuhanyzásnak. Érezd a vizet, ahogy a bőrödhöz ér. Légy tudatában annak, hogy ez a test a Tiéd, amikor beszappanozod. Lásd, ahogy egy gondolatodra megmozdulnak a testrészeid. Élvezd, ahogy a víz tisztára mos és élvezd a törődést, amit saját magadtól kapsz. Érintések, illatok, pillanatok – egy pont a napodban, ami CSAK A TIÉD!

 

2. Nézz bele a tükörbe!

Minden reggel sminkelsz, minden nap fogat mosol, minden nap ellenőrzöd a hajadat. Vagyis napi többször is belenézel a tükörbe. De valóban észreveszed azt a Nőt, aki visszanéz Rád? Vagy csak a hibáit látod?

Következő alkalommal – vagy most azonnal 😉 – nézz mélyen a szemébe és lásd meg azt a csodálatos lényt, aki visszatekint Rád. Micsoda ereje van! Egyedülálló a világmindenségben és gyönyörű a megismételhetetlenségében. Mosolyogj Rá tiszta szívből és érezd az iránta, vagyis önmagad iránt érzett szeretetet. (Én időnként Rá is kacsintok! :))

self-care

 

3. Sétálj!

A séta a természetben lenne a legtökéletesebb, azonban sajnos arra a mindennapokban ritkán van idő. Egy rövid sétát azonban, akár haza felé menet is be tudsz iktatni. Szállj le 1-2 megállóval hamarabb, mint ahogyan szoktál és ne rohanva, telefonálva, hanem békésen sétálj haza. Bámuld meg az embereket, vedd észre az épületeket, hallgass bele a beszélgetésekbe és érezd az utolsó porcikádig, hogy hol vagy.

 

4. Írás, mint terápia

Egyszerű, mindössze egy üres papírra van hozzá szükséged és hihetetlenül sokat tud adni. Adj magadban időt és csak írj ki minden gondolatot, félelmet, örömöt, kétséget, álmot, ami benned van. Amikor felállsz az asztalodtól, sokkal energikusabbnak fogod érezni magadat és a problémáidra való megoldás is kitisztul.

 

5. Éber ebéd

Vagy a reggelidnek, a tízóraidnak vagy a vacsorádnak! A hétköznapokban az étkezés éppen csak egy elvégzendő feladat, amire 2 projekt és 1 edzés között kötelezően időt szánunk. Nem érzelmi okokból, hanem szimplán azért, mert enélkül nem működünk funkcionálisan.

Az éber ebéd arra utal, hogy átadod magad az evés élvezetének. Mielőtt azon nyomban, ahogy az asztalhoz ülsz – remélhetőleg nem állva étkezel 😉 – rávetnéd magad az előtted lévő falatokra, állj meg egy pillanatra. Adj hálát, hogy van mit enned. Haladj falatról falatra tudatosan megrágva mindegyiket. Tudtad, hogy addig érdemes rágni, amíg az étel folyékony halmazállapotúvá válik a szádban? Most tedd meg, odafigyelve minden egyes falatnál! Közben pedig érezd az ízeket a szádban és élvezd, hogy éppen eszel, ezzel táplálva a tested.

 

+1 Meditáció

Sokat ad, még akkor is, ha csak 10 percet szánsz rá. Szem becsuk, talpak a földön, tenyereid az öledben, izmaid ellazulva és csak lélegezz. Ha még csak most kezded, akkor ajánlom a vezetett meditációt, ami segíti a gondolataid kikapcsolását és keretet ad annak a 10 percnek, amit tudatosan az ITT és MOSTban töltesz.

(Kedvenceim: The Honest Guy)

 

Self-Love Coach

 

Közös pont a tippekben

A tudatosság és a jelenlét megerősítését szinte minden egyes pontban felismerhetted. Hogy miért? Mert így érdemes élni. Amikor élvezed az adott pillanatot és eggyé válsz vele, akkor tudod igazán megragadni és megélni a benne lévő lehetőségeket.

Nem állítom, hogy egyszerű, hiszen annyi minden van a fejünkben és annyi tétel szerepel a tennivalók listáján, hogy gyakorlatilag már annak is örülünk, ha azzal képesek vagyunk végezni. Így lesznek a kiesett fél órák, amikor haza felé utaztál. Vagy a kiesett fogmosás és bejárati ajtó bezárása – olyan automatikusan teszed és annyira nem vagy jelen, hogy valóban nem vagy ott fejben egyáltalán. Pedig ezek a pillanatok megismételhetetlenek!

 

TE, TE, TE

Önzőség ennyit foglalkozni önmagaddal? NEM! Sőt, én biztosan kötelezővé tenném, ha lehetne. Tudod, hogy miért nem?

Képzelj el egy csészét, ami tele van. Hogyha átöntöd a felét egy másik csészébe, akkor még mindig bővel lesz benne. Ha azonban üres, akkor hiába akarsz, hiába rázod egy cseppet sem fogsz tudni tölteni a másiknak.

Ez a csésze Te vagy. Ha időt szánsz arra, hogy feltöltsd magad, akkor lesz benned energia és erő – a munkádhoz, a párkapcsolatodhoz, az edzésedhez. Ha azonban állandóan csak rohansz, csak teljesíteni akarsz, csak adni akarsz, akkor bizony rövidesen ki fogsz merülni. És akkor már hiába kezded el használni ezeket az apró és könnyen megvalósítható tippeket, valószínűleg ennél sokkal nagyobb pluszra lesz szükséged. Főleg, hogyha ezt odáig folytatod, amíg le nem betegszel.

Szóval add meg magadnak az időt, mert MEGÉRDEMLED! Szeresd magad annyira, hogy ezt elhidd nekem és rá fogsz jönni, hogy valóban érdemes vagy önmagad szeretetére is.

 

Van még saját, jól bevált tipped? Oszd meg velünk kommentben, hogy mi is beiktathassuk a self-care rutinunkba! 😉

 

Szeretettel ölellek,

Anna ♥

Self-Love Coach

 

U.i.: Ha tetszett a cikk, oszd meg a lenti gombok egyikével vagy küld el annak a barátnődnek, akire igazán ráférne egy kis feltöltődés!