Őszintén bevallom, hogy sosem az önfegyelmemről voltam híres. Sokkal inkább a lelkesedésemről, melynek hullámai időről-időre új ötletekre irányulva terelik el a figyelmemet, így ellehetetlenítve a már elkezdett projekt megvalósítását.
Újra és újra ugyanaz a folyamat játszódik le bennem. Kezdődik egy igen lényeges kérdéssel: mi az, amit nem csak imádok csinálni és értéket teremthetek vele, hanem emellett profitot is termel. Annak ellenére, hogy hiszek benne, hogy számtalan ilyen lehetőség áll rendelkezésemre, melyek nagy részével el is érném a célomat, azonnal felmerül a következő probléma. Melyik a legtökéletesebb az ötletek közül – amely a leggyorsabban, a legrövidebb úton juttat el a célomhoz, a legtöbb embernek tud értéket adni, a legkisebb idő- és pénzbefektetést igényli?
Nem tudom melyik az az egy, sosem tudtam. És erre a kérdésre soha senkitől nem kaptam még valódi választ, helyette a következő tanácsokkal szolgáltak: „Kezd el! Vágj bele és majd meglátod! Próbáld ki magad! A lényeg, hogy csináld, a többi majd jön magától!” De nem ment.
Nem ment, mert féltem, és mert továbbra is félek. Félek felvállalni magam, a gondolataimat. Félek a kritikától, az ítéletektől, a cinizmustól. És félek attól, hogy el fogok bukni, elszáll a lelkesedésem és mindeközben értékes időt pazarolok el.
A legviccesebb az egészben, hogy a döntés hiánya miatt végül éppen a félelemre pazaroltam el az időmet. A megvalósítás helyett az órák hosszig tartó kutatómunkát (amit egyébként hiszed vagy sem, imádok:)), a gyakorlati tapasztalat helyett az elméleti tudást választottam. Ebből kifolyólag még mindig ugyanott tartok – a startvonal mellől, egy helyben topogva nézem végig a jobbnál jobb ötletek és lehetőségek mások általi megvalósulását. Ahelyett, hogy végre (!!!) neki kezdenék megteremteni a saját álmaimat.
Az elmúlt hetekben azonban történt egy-két, nyugalmi állapotomból kimozdító esemény – egy felmondás, egy sokkoló hír, egy 30. születésnap és egy szimpla vasárnap reggeli beszélgetés –, amik mellett egyszerűen már nem mehetek el szótlanul, cselekvés nélkül.
Ugyanis ma, itt és most, bebiztosítom magam egy hírhedten híres végigcsinálási stratégiával* arra, hogy kipróbáljam magam.
Ma – dobpergés, hatásfokozás, dobpergés 🙂 –, június 21-én, vállalom, hogy az elkövetkező 3 hét minden napján megosztok Veled egy gondolatot a Style my Dream Facebook oldalán. Mi az, amiben ez a mostani célkitűzés eltér a többitől? Először is Te! Ha nem tartom be a szavam, magamat hozom igen kellemetlen helyzetbe előtted 😉 Plusz! Ha nem csinálom végig, 3 teljes hétig nem mehetek semmilyen edzésre! Ezt a büntetést szabom ki magamnak, hiszen ez számomra egy igencsak elrettentő és fájdalmas fenyegetés! Nem csak szimplán azért, mert imádok edzésre járni és rosszul vagyok, ha egy alkalmat kihagyok a Tabáni lépcsőkön, de azért is, mert július 18-án, Donovalyban veszek részt a Mind the Step csapatának színeiben a Spartan Race Hungary 13km+ versenyén… Ha arra nem készülök fel rendesen, minden bizonnyal a hegyekben kószáló medvék martalékává válok. Vagy még rosszabb!!! Több mint 100 darab négyütemű fekvőtámaszt kellene csinálnom…
Hát leírtam és kiírtam. És nem mellesleg, ezzel ki is pipálhatom az első napomat. 🙂 Mit is mondhatnék, amennyire félelmetes, annyira izgalmas érzés is! 🙂
Felkeltette a végigcsinálási stratégia* az érdeklődésedet? Tűzd ki Te is a célodat és csatlakozz egy saját vállalással hozzám! Tudod, együtt mindig könnyebb! ^^
Style your dream with me.
Love, Anna ♥
*P. Greider és S. Levison – Végig is csinálod? Pongor Publishing Üzleti Könyvek
Frissítés – A vállalásom 21 napja befejeződött, az önfegyelem-fejlesztés és a végigcsinálási stratégia kifejezetten hatásos volt. Itt tudod elolvasni az összes bejegyzésemet: link. Hamarosan elkezdem a következő kihívást is! Tarts velem Facebookon. 😉