Nehezen megy az írás, pedig eddig ömlött belőlem a szó. Előző héten kikapcsoltam az agyam és megpróbáltam elengedni a gyötrő problémákat. Azt hiszem kicsit túl jól sikerült…
100% felelősség
Az aggodalomtól eltávolodva tisztult a kép és magára a gond eredetére is rábukkantam. A probléma ugyanis ismételten én magam vagyok. Meglepő és mégsem. Hiszen, ha abból indulunk ki, hogy 100%-osan mi magunk vagyunk felelősek az életünkért, akkor ebbe bizony beletartoznak a mélypontok éppen úgy, mint a sikerek.
Bosszantó, de jobb ezzel tisztában lenni, mint szemellenzővel magunk előtt megélni a mindennapjainkat és másokat okolni saját szerencsétlenségünk miatt. Habár minden jogunk megvan rá, hogy úgy tegyünk – sőt, valójában ez tűnik a legegyszerűbb „megoldásnak” – nem éri meg.
Inkább ragadjuk magunkhoz a sorsunk irányítását és menjünk arra, amerre nekünk tetszik. Én legalábbis így tettem. 😉
„Igen, de” Asszonyság felbukkanása
Nálam ez most 2 ponton bukott meg időszakosan. Először is, nem voltam biztos benne, hogy merre van az arra, vagyis hogy mi a célom. Ebből kifolyólag a saját tengelyem körüli bolyongásra voltam képes – ami egy idő után enyhén őrjítő volt.
A másik pedig, hogy akármilyen cél kitűzésével is szemeztem az adott pillanatban, „Igen, de” Asszonyság mindig közbeszólt. Biztos találkoztál már vele. Ő az, aki minden ötletedet rövid távon képes meghiúsítani. Például:
- „Ideje valami új dologba vágni, ahol használhatom a kreatív energiáimat. Igen, de nem éri meg az új dologba vágni, túlságosan is kockázatos. Maradj inkább a biztonságnál.”
- „Milyen jó lenne egészségesebben étkezni! Igen, de mennyivel drágább és körülményesebb beszerezni a hozzávalókat.”
Sőt, akár még olyan egyszerű helyzetekben is füledben csengetnek szavai, mint egy reggeli futás.
- „Tegnap este megfogadtam, hogy ma kimegyek a Szigetre futni. Igen, de akkor nem tudok hajat mosni és biztosan elkésnék a munkahelyemről is. Majd holnap…”
Ismerős? Nekem igen!!! Én ugyanis évek óta dédelgetett terveimet kezdtem el megvalósítani és a szárnyalós, lelkesedéssel teli napokat rendszeresen felváltják a kétségbe esés időszakai. Hiszen miért pont nekem sikerülne? Túlságosan fiatal vagyok. Nincsen elég tapasztalatom. És egyébként is…
A legbosszantóbb az egészben, hogy tökéletesen tisztában voltam vele, hogyan oldhatnám meg a helyzetet, hiszen kb. 100 bevált technikát ismerek és tudok ajánlani a barátaimnak ilyen esetekre. Önbecsülés növelés, célok lépésről lépésre való tervezése, mentor keresése, terápia-írás, aggodalom-rombolás és még sorolhatnám… Amikor az ember lánya viszont mélyponton van, olyankor sokkal kevésbé van kedve/motivációja megragadni a kéznél lévő lehetőségeket – szomorú, de igaz.
Gondolat kikapcsolás receptre
A megoldást végül elsődleges mentorom, Édesanyám adta a kezembe: egy hét nem-gondolkodás. Eltávolodás a problémáktól és feltöltődés. Így hát elmentem edzésre, bűnözés-mentes muffint és gyümölcskenyeret sütöttem, kiolvastam legalább 10 könyvet (szakmai téma kizárva!), kávézók ablakán bámultam az elsétáló embereket (egyik kedvenc hobbim :)) és találkoztam az összes barátommal.
El sem tudom mondani milyen jól esett! Akár egy hosszúra nyúlt, aktív meditáció. Mert habár a háttérben folyamatosan dolgozott az agyam, a gondolatokat engedtem áramolni, anélkül, hogy beléjük kapaszkodtam volna. Tisztultak a célok, lecsillapodott az aggodalomtól zakatoló szívem és racionális gondolkodásra képes lett ismét az elmém.
Megnyugodtam, mert tudom, hogy addig megyek, amíg el nem érem az álmomat. Tudom, hogy meg tudom csinálni. Tudom, hogy képes vagyok rá. És tudom, hogy TE is!
Style your dream with me.
Love, Anna ♥