Kevés dologtól érzi magát az ember lánya igazibb hősnőnek, mint mikor szakadó esőben, átázott cipőben, csöpögő hajjal csinál végig egy lépcsős edzést. 🙂
Hogy lehet, hogy nagyobb erőbedobással és kevesebb szédüléssel tudom végigcsinálni a környezeti elemek által is nehezített edzést, mint egy hagyományosat? Ennek több oka is lehet…
Először is, maroknyi csapatunkból senkinek se jutott eszébe, egy pillanatra se, hogy a vihartól elbátortalanodva abbahagyja az edzést és szomorúan haza ballagjon. Sőt! Még csak nem is fogunkat összeszorítva csináltuk végig, hanem mosolyogva, nevetve biztattuk egymást és próbáltuk kihozni magunkból a maximumot. Nem az eső ellenére, hanem éppen azért!
Hiszen már mindannyian rászántuk magunkat, az időnket, az energiánkat az aznapi mozgásra. Reggel edzőtáskával a vállunkon indultunk neki a napnak, beleterveztük a programunkba, elhalasztottuk az esetlegesen felmerülő találkozókat. Ott akartunk lenni, így megoldottuk.
És, ha már ott voltunk – a jelenlét, az elszántság kulcskérdés, hiszen a bemelegítéskor még nem esett – akkor már végigcsináltuk.
Vajon érdemes ebből életre szóló igazságokat levonni? Valószínűleg nem, de azért én szeretnék, ha nem bánod :p
Indulj el az úton, határozd el magad, gyűjts magad köré társakat/támogatókat (még, ha csak maroknyit is) és élvezd az utad során felmerülő akadályokat, mert úgyis jönni fognak. És egyszerűbb átvészelni őket, ha közben mosolyogsz!
Te merre indulsz?
Style your dream with me ♥
Love, Anna
U.i.: Köszönet a Mind the Step harcos csapatának és a legcsodálatosabb edzőnek a tegnapi kinti edzésért 🙂