Egy igen jelentős mérföldkőhöz értem el, ugyanis holnap lesz az utolsó napom a jelenlegi munkahelyemen. Fantasztikus ügyfelekkel és csodálatos kollégákkal dolgozhattam együtt – hiányozni fog!
Azt hittem, hogy fájni fog a búcsú, de helyette annyi jóságot kaptam, amit örömmel viszek magammal útravalóként.
A ‘minden jót’ telefonhívások, e-mailek és beszélgetések érdekes reakciót váltottak ki mindenkiből, belőlem is. Ugyanis (végre!) megosztottuk egymással mindazt a pozitívumot, amit eddig nem tettük/nem mertünk elmondani a másiknak.
Kolléganőmmel, Dórival egészen odáig jutottunk ennek a faramuci helyzetnek az elemzésében – vagyis, hogy miért kell a búcsú ahhoz, hogy megtudjuk mit tartanak értékesnek bennük és honnan is tudhatnánk, miben vagyunk kiemelkedően jók, ha nem érkezik külső visszajelzés -, hogy egy érdekes játékba kezdtünk bele.
Tudatosan a másikra koncentrálva, szépen soroltuk az ‘én azt csodálom benned/szerintem abban vagy kiemelkedően jó…’ kezdetű mondatokat. A pozitív tulajdonságok pedig szépen sorban követték egymást. Egészen addig, amíg az energiaszintünk meg nem emelkedett és át nem csaptunk egy produktív brainstormingba 🙂
Igen, valóban nehéz, sőt, lehetetlen kívülállóként tekinteni magunkra. Lehetetlen eltávolodni az objektivitás határáig, hiszen számos kivonhatatlan tényező befolyásolja az énképünket – az aznapi kedvünk, a szüleink/tanáraink/barátaink/mindenki más véleménye, az öntudatunk, a szerénységünk. Mindezektől egyszerűen nem vagyunk képesek eltekinteni.
Babits fogalmazta meg kiválóan a fenti problémát A lírikus epilógban:
„Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.”
Ok, ezt el is tudom fogadni. De… mi lenne akkor, ha egymásnak segítenénk egy kis tájékozódási pontot adni? És… ha esetleg ebből még erőt is meríthetne?
Például én pont abban vagyok jó, hogy meglátom az emberek szépségét és jóságát. Ha beszélgetsz velem, néha meghallom, amire valójában gondolsz, néha meg még azt is, amire a szíved mélyén vágysz. És, ha úgy jön ki, el is mondom Neked 🙂
Igen, ebből már születtek érdekes szituációim… Amikor egy idegen Hölgyet állítottam meg az utcán, mert a ruhája türkize, olyan szépen kiemelte a szeme színét, hogy muszáj volt megemlítenem… Néha, csak úgy kiszalad. Esküszöm, az esetek többségében visszafogom magam, mert hát mit gondol majd a másik… Pedig nekem biztosan jól esne, hogy amikor szomorkodva kapaszkodok a villamoson, mert aznap minden összejött, odajönne valaki és azt mondaná, hogy… De nem jön. És a pozitív visszajelzések is ritkán érkeznek. Amiket kapok, azokat viszont elteszem a lelkem legmélyére és, amikor a villamoson búslakodva állok előveszem, hogy jobb kedvre derítsen 🙂
Ötlet holnapra: mond el egy embernek – lehet Édesanyád, testvéred, lakótársad, szerelmed, a postás néni -, hogy mit látsz benne szépnek, miért csodálod/tiszteled. Hidd el, nem csak Ő, Te is meg fogsz lepődni a hatásán!
Style your dream with me.
Love, Anna ♥