Volt már olyan reggeled, amikor kislattyogtál a fürdőszobába, smink nélkül, kócosan, még álomittas szemekkel belenéztél a tükörbe és egyszerűen gyönyörűnek érezted magad? Még meg is lepődtél, és ellenőrizted a fényhatásokat, hogy vajon mi változott meg az éjszaka során?

És olyan, hogy hajnalban kipattantál az ágyból, megírtad az aznapi tennivaló listádat, végigmentél rajta és este úgy feküdtél le aludni, hogy ez igen, mindenre képes vagy?

Árasztott már el az a biztos érzet egy-egy építkezésen dolgozó vagy melletted elhajtó autóból felharsanó füttyszó hallatán (a neheztelés mellett és hogy ez azért nem illik, de azért jól esik), hogy igazán jó Nő vagy?

 

Magabiztosság = szupererő

Amikor a coachingosaimnak felteszem a kérdést, hogy ha egyet kívánhatnának az előttük hirtelen felbukkanó Tündér Keresztanyukájuktól, akkor mit kérnének, akkor a válasz sokszor az önbizalom. Hiszen, szól a magyarázat, ha valóban elhinnék, hogy értékes és gyönyörű Nők, akik mindenre képesek, akkor az előttük magasodó akadályok nagy része már nem is tűnne olyan lehetetlen küldetésnek.

Alacsony önértékeléssel azonban még a legkisebb feladat is igazi kihívásnak tűnik. Telefonhívás egy ismeretlennel. Egyedül megérkezni a szórakozó helyre. Barátok nélkül részt venni egy szakmai előadáson. Idegenek előtt prezentálni. Reagálni egy bókra.

Az előző cikkemben az amögött álló 4 leggyakoribb okot mutattam be, hogy miért nem érzed magad értékesnek. Ebben a cikkben pedig összegyűjtöttem Neked azt az 5 szuperhatékony gyakorlatot, amikkel olyan szintre tornázhatod az önértékelésed, hogy még brokkolival a fogad között is mosolyogva merj prezentálni. 

Kezdhetjük?

 

1. Mantrák, mantrák, mantrák

A mantrák, vagyis a pozitív megerősítések az egyik legfantasztikusabb gyakorlat, ha pozitivitásra és magabiztosságra akarod hangolni önmagadat – és ehhez hajlandó vagy változtatni a gondolkodásodon.

A folyamatosan az elmédben futó gondolataid ugyanis általában inkább negatívak, mint semlegesek vagy pozitívak, hiszen legtöbbször a belső kritikusodtól, az Ego-lányodtól származó félelmek, kételyek, aggodalmak harsognak benned. Hogyan is érezhetnéd magad erősnek és értékesnek, ha közben gondolatban levetíted magad elé életed legkínosabb pillanatait? Sehogy!

Éppen ezért olyan fontos, hogy 1. folyamatosan figyeld a gondolataidat, 2. tudatosan beépíts magadnak pozitív megerősítéseket.

Például én a nyáron nem éreztem magam kifejezetten (khm… khm…) hatékonynak és szeptemberben elhatároztam magam, hogy ezen változtatok. Így a következő mantrát állítottam be magamnak ébresztő (telefonodon!!!) szövegnek, ami 3 óránként emlékeztetett a célomra: „Mire akarod MOST fókuszálni a gondolataidat?”

Eredmény: azóta is életem legfókuszáltabb időszakát élem! (Pedig azóta már új mantra fut ébresztőben, de a több hónapos, napi szintű emlékeztető hatása nem múlt el!)

 

2. Pozitív Istennő-énkép kialakítása

Az énkép röviden nem más, mint az önmagadról alkotott képed. Az előző cikkben írtam a különböző szemszögből megfogalmazott énképeid (aktuális, ideális, kellene, szociális) közötti eltérés önértékelés romboló hatásáról. Hiszen minél inkább úgy érzed, hogy nem olyan vagy, amilyen lenni szeretnél, vagy lenned kellene, annál kevésbé érzed magad magabiztosnak.

Mi a megoldás? Az első lépés, hogy tudatosan alkosd meg a pozitív Istennő-énképed (vagy ideális énkép, ha hivatalosak akarunk lenni). Minél részletesebben és érzelem dúsabban írod le (az enyém 3 A/5-ös oldalt tesz ki), hogy milyenné szeretnél válni, annál kristálytisztább képet vetítesz az agyad elé, aki azonnal elkezd dolgozni rajta, hogy valósággá változtassa a kívánságodat. A lényeg tehát, hogy teremtsd meg fejben, majd vedd elő a kedvenc füzetedet és vesd papírra, mintha egy regény főszereplő karakterének jellemzőit, reakcióit, tulajdonságait akarnád megragadni.

A második lépés, hogy minél gyakrabban olvasd el a leírtakat, és vizualizáld magad elé, mintha már megvalósult volna.

Harmadik lépésben minél gyakrabban tedd fel magadnak a következő kérdést: „Mit tenne most, hogyan döntene most az Istennő-énem?” 

És végül, TEDD IS MEG! 😉 Így szépen lassan kihozod magadból a benned rejlő potenciált, az igazi Énedet, a belső Istennődet, aki valójában vagy, miközben büszke leszel a folyamatra, amin végigvitted saját magadat.

 

3. Támogató közösség

„Annak a 6 embernek az átlaga vagy, akivel a legtöbb időt töltöd” – szól a mondás. Éppen ezért annyira fontos, hogyha boldogan akarod megélni a mindennapjaidat és önbizalommal telve akarsz a kihívások elé állni, akkor olyan emberekkel vedd körbe magad, akik szeretettel támogatnak Téged.

Coachként sokszor úgy érzem, hogy azzal segítek a legtöbbet a coachingosaimnak, hogy végtelenül hiszek Bennük és biztatom őket, hogy képesek rá. Hiszen mindannyian makkok vagyunk, akikben benne van minden tudás ahhoz, hogy ragyogó tölgyfává váljunk, csak megfelelő termő talajra van szükségünk.

hala-naplo.jpg 

 

4. Siker-lista

Igazság az, amit annak akarsz felfogni. Az emlékeink és a velünk megtörtént események mind-mind egy hatalmas zsákba kerülnek be a fejünkbe, amiből kedvünk szerint kihúzhatjuk azokat, amik alátámasztják a hiedelmeinket. Például éppen úgy találhatsz tényeket, amik azt igazolják, hogy sikeres vagy, és azt, hogy sikertelen.

A Siker-lista a folyamatos haladásodat emeli ki, és abban segít, hogy elkezd értékelni és észlelni a mindennapi kisebb és nagyobb tetteidet is, amik a célod eléréséhez vezetnek. A lényeg, hogy minden este összeírj minél több, de legalább 3 olyan eseményt, cselekvést, amit elértél, amivel végeztél aznap.

Fogadok, hogy most arra gondolsz, Te ma semmilyen sikert nem értél el. És ha azt írom, hogy nálam sikernek számít, hogy reggel erőt vettem magamon és a bonyolultabb ágyazási stílust választottam (tudod, amikor az ágytakarót is felteszed, de úgy, hogy a takaró szélét külön ráhajtod), akkor ahhoz mit szólsz? Vagy felkerül a mai listámra, hogy a teljes kiőrlésű bagettet választottam a fehér lisztes helyett? Vagy, hogy 100%-osan a barátnőmre koncentráltam beszélgetés közben és nem nyomkodtam a telefonom? 

Ez mind siker, ha TE sikernek akarod értékelni. Hogy én miért tartom annak? Mert közelebb visz az Istennő-énképemhez, hiszen ezek által válok azzá, aki lenni akarok.

 

5. Hála-lista

A másik imádott és örök kedvencem, amit mindig feladok házi feladatnak a coachingosaimnak: a Hála-lista! Egyszerűen oda meg vissza vagyok a hatásáért!!! Olyan hihetetlen gyorsan tudja felemelni az energia-szintemet, hogy a Modern Istennő Körökön (kis körű előadások, amiket tartok) mindig ezzel melegítünk be.

Miben segít? A hálának köszönhetően észreveszed, hogy mi minden csodálatos és pozitív dolog vesz körül, amiket könnyű alapnak venni.

Feladat: minden reggel és este írd össze azt a 3 dolgot, amiért aznap hálás vagy.

Mint ahogy a Siker-listánál, itt sem a méret a lényeg. Sőt! Én például minden egyes nap hálát adok a forró vízért, a zuhanyzás élményéért, a tetőért a fejem felett, az egészségemért, a Szerelmemért, a csodálatos családomért, a fantasztikus barátaimért, a Modern Istennőkért, a munkámért….. Folytassam még? Azért, mert lélegzek, mert tudok menni, vagy mert van wifi, amin keresztül írhatok Neked. 🙂

Ha megbecsülöd és értékeled azt, ami körülvesz, könnyebben fognak feléd áramlani azok a pozitív események, személyek, amikre egyelőre még csak vágysz.

  

Lépj a tettek mezejére MOST!

Nem nagyon szeretem a halogatást, szóval máris hoztam Neked egy feladatot:

  1. Válaszd ki a kedvenc gyakorlatodat!
  2. Csináld meg MOST!
  3. Írd meg nekünk, oszd meg velünk a Modern Istennők zárt csoportjában!
  4. Engedd, hogy a legnagyobb szeretetünkkel támogassunk!

 

Nagyon sok szeretettel ölellek,

Anna ♥

Self-Love Coach és a Modern Istennők Kézikönyvének írója